Na tessék.. csak emlegetni kellett a palacsintát....:) alapvetően pofonegyszerű... lekvárosan, porcukrosan, csokisan- lángolón.. ugye a Gundel-palacsinta, nutellásan... túrós-mazsolásan.. vagy épp a klasszikus hortobágyi formában - ez ugye igazi hungaricum :))) ..de ott az én jó kis citromos nyári palacsintám.. vagy a könnyű vacsora egy az édes-egy sós alapon.. a sonkás sajtos.... csak a fantázia

 szabhat határt a töltetlékeknek.. meg az éppen mi van otthon ( jó az tejfölösen cukrosan, vagy sósan..) épp hogy adja a szám íze...

Palacsintás király.. az egyik kedvenc gyerekkori filmem.. :)) ... és a gyerekkor... ugye azzal kezdtem, hogy már kicsi lánykoromban ( amúgy is pici vagyok, hát még akkor).. és akkor még villanytűzhelyünk volt otthon... alig láttam bele a serpenyőbe, lábujjhegyen pipiskedve sütögettem szorgosan a vékonyka tésztácskákat... :) megszoktam jól, meddig melegedjen, mikor bele a tészta... apropo.. én nem kenem sosem a serpenyőt.. az olajat beleöntöm a tésztába...ó könyörgöm ne kérdezd mennyit.. ezerféle liszt, tojás, tej.. hát olyan gondolom módra, ami a ma főzni tanulókkal szemben komoly kiba@ás, de én sem tudnám jobban megmondani... azt ki kell tapasztalni.. és nem szégyellni, ha leég az elején 1-2 :)) Ugyebár járni is csak popsira-csüccsök közepette tanultunk meg.. és biza pofára is estünk párszor.. hát nincs ez máshogy a palacsintasütéssel sem..

Szóval még pipiskedős kislány koromban hozzánőttem a villanytűzhelyhez... :) jó sokat... lehet hogy a 100. épp egy féltenyérnyi lett, de meglett a 100 :)) Már csak a büszkeség kedvéért is :DDD aztán egy szép napon... apai nagyanyám és nagynéném világában Tatabánya szélén... amikor még nem volt lakótelep, meg az utcának is más neve volt, és még szitakötőket hajkurásztam, meg nagyanyám libáit terelgettük nagybátyámmal.. (hm... egyikük sem él már... csak bennünk..) szóval ott nyaraltam, mint minden nyáron.. jó darabig.

Persze szüleim büszkélkedtek is, hogy milyen ügyeske vagyok a konyhában palacsinta téren.... és ott hagytak engem, egy újabb nyaralásra.. no azzal nem is volt semmi probléma.. DE! Ott lent akkor még palackos gázos tűzhely volt a konyhában - persze meg lehet tanulni begyújtani.. bár nem emlékszem, hogy azon a délelőttön nagynéném, vagy én tettem meg.. lényeg az, hogy mindent pont ugyanúgy csináltam, mint otthon.. és mily döbbenettel töltött el.. hogy már vagy a 3. palacsintám égett kormosra-rongyosra... Próbáltam így.. próbáltam úgy.. ezt a tűzhelyet sem értem ám fel jobban.. de heroikus küzdelmet vívtam az elemekkel, mígnem a füstölgős égett szagot nagynéném megunta... vagy csak megérezte.. de lecsapta a kezében lévő kartonruhát.. valakinek varrta éppen, varrónő lévén... és nagy nagy lendülettel berontott a konyhába... Én ott álltam, egy újabb elfüstölt áldozattal a kezemben, miközben az ablakon igyekeztem a sikertelenség nyomait a mindent eltüntető és ablak alatt várakozó csirkehegyekkel semmissé nyilvánítani...Lényeg a lényeg, igencsak kérdőre vonódott palacsinta sütési tudományom.. és krokodilkönnyekkel a szememben adtam át a palacsintasütőt...s oldalogtam ki a konyhából... A patakparton a szitakötők nem vonták kétségbe, hogy én igenis tudok palacsintát sütni...világraszólót.. de nagynéném nemigen osztotta ezt a véleményt.. patakpartig fújta a szél a morgolódást. Nem szidott, csak hazugnak nevezett. Ez fájt... de az érzést elfújta az erőmű hangja.. amikor a gőzzel elfütyültették a két órát.. ideje volt délutáni alvásra bezarándokolni a redőnyökkel vaksötétre némított szobába. Ébredés után nyoma sem volt a dolognak.. csak a palacsintasütő közelébe sem mehettem... maradt az előkészület, meg a zöldborsó pirgálás nagyanyám köténye mellett..

A történet vége lehetne szomorú... de valahol mégsem az.. mert amikor hazafelé vettem az irányt, azért nagynéném felemlegette hogy milyen hazudós is vagyok.. mígnem jóanyám sikeresen elmagyarázta, hogy otthon én villanytűzhelyhez vagyok szokva, ahol két szambát eljárhatok a két palacsinta között, míg a gáztűzhelynél egy pillanatra sem vehetem le a szemem.. mert úgy járok, mint a Palacsintás királyban a leányok a mézes serpenyőkkel, úgy odaég, hogy a csirkék sem eszik fel...

Az a bizonyos kiszakadó : "JAAAAAAAAAAAAAA, az más", sem nagyon vigasztalt.. persze otthon rögtön sütöttem egy keveset .. és megnyugodtam.. hogy mégis tudok palacsintát sütni, még akkor is ha azt a nagynéném nem látja.. :)))) Aztán persze változott a világ, akkor éppen a gáz lett az olcsóbb, és nálunk is gáztűzhely került a konyhába.. s immáron nagyobbacska tinilányként könnyesre nevettem magam, ahogy dobáltam el a rongyosra égett palacsintákat, mire megszoktam, hogyan is működik egy gáztűzhely :DDD Ma már faszén vagy kerti parázs felett is megsütöm...itthon, avagy külhonban, szabad fapados" térben vagy luxus konyhában :)) De az a bizonyos gondolat, minden egyes tésztácska a serpenyőből való kicsusszanásakor eszembe jut.. Drága nagynéném.. remélem odafentről látod, én bizony tudok palacsintát sütni :DDDDD